Orvosok és kereskedők véleménye
a Neera kúra hatásáról

Orvosok és kereskedők véleménye
a Neera kúra hatásáról

Számos egészségügyi szakember javasolta a NEERA kúrát betegségmegelőző, valamint gyógyító kúraként.

A következőkben Dr. Raabe ájurvédikus orvos írását adjuk közre, Luis Juan Mompo Barcelonában praktizáló természetgyógyász levelét, Dr. med. Fritz H. Heemmerich, valamint Dr. Thomas hozzászólását. Mellékeltük néhány a Neera szirupot árusító kereskedő tapasztalatát is.

Luis Juan Mompo levele
(Spanyolország)

„Az a tény, hogy valaki 10, 14 vagy több nap után is erővel teltnek érzi magát anélkül, hogy feladná megszokott napi elfoglaltságát, azt bizonyítja, hogy az illető minden szükséges tápanyagot megkap.

Meg kell értenünk, hogy a szilárd tápláléktól való tartózkodás lényege abban rejlik, hogy így minden működési és szervi kór gyökerére tudunk hatni. Az orvoslás atyja, Hippokratész egyik mondása szerint „…a testnedvek tisztátalansága minden betegségünk okozója”. Ezért tehát ne legyünk meglepődve, hogy ez a kellőképp megnyújtott böjt, a citromnak és a Neera szirupnak köszönhetően olyan kimagasló eredményt ér el.

Azáltal, hogy pihenést biztosítunk az emésztő és feldolgozó rendszernek (anabolizmus), a szervezet energiaáramlása centrifugális rendszerűvé válik (katabolizmus), mely elősegíti a mérgek és maradványok kiürülését.

Visszatérve Hippokratészhez, egy másik aforizmájában azt mondja: „A betegség előrehaladtával abba kell hagyni az evést… Ha folytatjuk a beteg test táplálását, a betegség növekedni fog.” A szilárd élelmiszertől való hosszabb tartózkodás előnyei megszámlálhatatlanok; kedvező hatással van az emberi szervezet minden alkotóelemére: a testi-energetikai, az érzelmi, a mentális és a spirituális síkra egyaránt. Hector Durville szavait észben tartva: „A mérgezett ember mérgén keresztül gondolkodik és érez”, talán megértjük, hogy a kúra után, mely magában foglalja a sejtközi és idegi megtisztulást is, miért érzi az ember magát tisztábbnak és nyugodtabbnak. Ez a pszicho-fizikai és mentális egyensúly vezet ahhoz a természetes harmóniához, amely a tökéletes egészség jellemzője.”

Dr. med. Fritz H. Heemmerich
(Németország)

„Mivel – más módszerekkel ellentétben – minden létfontosságú nyomelemet és vitamint megfelelő mértékben viszünk be, ugyanakkor elegendő tápanyagot is juttatunk a szervezetbe, a kúra a megszokott gyengeségérzés nélkül elvégezhető. A teljesítőképesség, de mindenekelőtt az életöröm megmarad vagy akár fokozódik… A különösen magas súlycsökkenés a citromlé zsíroldó hatásának tudható be. A magas citromlétartalom ellenére az érzékenyebb gyomrúak vagy savra érzékenyek is nagyon jól viselik a kúrát az adott összetételében… A kúra méregtelenítő hatása – mely laboranalízisekkel igazolt – mélyreható, de ezt általában véve a kúrát végzők is igen határozottan érzik…”

Dr. Thomas svájci orvos véleménye

„Saját magam is kipróbáltam a kúrát, és javasoltam néhány betegemnek. Az említett betegek több-kevesebb sikerrel és különösebb kedvezőtlen hatás nélkül részesültek a kezelésben.

Véleményem szerint a Neera kúra értékes tisztítókúra, mely javítja a szervezet fizikai és pszichés egészségét és teljesítményét. Véleményem szerint a kúra ideje alatt a rendszeres testedzés nagyon fontos.

Egészséges ember biztonsággal végezheti a kúrát. A valamilyen konkrét testi betegségben szenvedőknek tanácsos olyan or­vossal konzultálni, aki ismeri a Neera kúrát, és ajánlja annak elvégzését. Súlyos panaszokkal küszködők semmi esetre se kezdjenek bele a kúrába orvosuk véleményének kikérése nélkül.

A Neera kúra a táplálkozási szokások rendezésére is ideális eszköz. Segít ráébreszteni az embert, milyen kevés is szükséges ahhoz, hogy jól éljünk. Bízom benne, hogy a Neera kúra, tisztítóhatásának köszönhetően idővel a természetgyógyászok egyik fontos eszközévé válik.”

Dr. Papp Zsófia - belgyógyász főorvos

Én minden terméket ki szoktam próbálni, mielőtt ajánlom a pácienseimnek. Ezért a Madal Bal Neera kúrát is kipróbáltam, hogy személyes tapasztalataim legyenek. Ez egy olyan termék, amiről állíthatom, hogy mindaz igaz, amit leírtak róla. A kúrát 9 napig csináltam, ez alatt 6 kg-ot fogytam, gyengeség nem volt, és a szilárd táplálék hiánya okozta vércukor szintingadozás sem lépett fel. A kúra 5. napjától energikusabbnak és könnyebbnek éreztem magam. A súlyom a húsvéti ünnepek ellenére is csak keveset változott, 2 kg-ot híztam vissza. A szirup tartósítószert, adalékanyagot nem tartalmaz. Számomra a kúra ital kellemes, jóízű és a jövőben bátran fogom ajánlani minden páciensemnek.

Csényi Lászlóné
Gyógynövény-Reformélelmiszer-Drogéria

„Vásárlóink körében és a kis városunkban nagy érdeklődést váltott ki a Neera szirup. Elsőként többen megijedtek a „nem-evés” gondolatától, de a kitartóak és a lelkesek kipróbálták. A vélemények, visszajelzések alapján elmondható, hogy mindazok, akik a Neera kúrát végigcsinálták, egyértelműen jó közérzetről, testsúlycsökkenésről, jobb alvásról és kiegyensúlyozott belső állapotról számoltak be, és többen elmondták, úgy érzik „külső és belső” tisztuláson estek át.

Fáklya Márta
a Harmónia Műhely vezetője

„15 évvel ezelőtt rákbetegségből gyógyultam meg böjt segítségével. Azóta többféle böjtkúrát kipróbáltam, és azóta is rendszeresen böjtölök. Nagy jelentőséget tulajdonítok a böjtnek, nemcsak gyógyító, de betegségmegelőző szerepe miatt is. 10 éve vezetek böjtös csoportot, testi, lelki méregtelenítés céljából. A számtalan böjtös változat közül nekem a Buchinger-kúra vált be a legjobban, mindaddig, míg ki nem próbáltam a Neera szirupot. A Neera kúra előnye az, hogy gyorsan és egyszerűen elkészíthető az egésznapi „ételünk”, így sok időt és energiát megspórolunk. Magam is kipróbáltam a 10-napos változatot. A szokásos gyengeségi tüneteket nem észleltem, és ennek köszönhetően a munkámat is könnyen el tudtam végezni. A szilárd táplálék hiánya a vércukorszintemnek sem okozott különösebb problémát a szirupban található cukroknak köszönhetően. A kúraital magas ásványi anyag és gyümölcscukor tartalma élénkít és megszünteti az éhségérzetet, így segítve a böjt sikeres elvégzését.”

Mr. Strassle
Scheidegger Gyógyszertár (Svájc)

Néhány munkatársunk 7-10 napig végezte a kúrát. Közben normálisan dolgoztak és mindig jó közérzetűek voltak. Mr. Scheidegger maga is kipróbálta a diétát 7 napon keresztül, és sokat fogyott is. Étkezési szokásként most már rendszeresen beütemez néhány napot, amikor csak a kúraitalt issza.

A Neera kúrát nagyon egyszerű végigcsinálni, és vásárlóink nagyon lelkesek a jó eredmény miatt. Ez bombasiker lett.

Néhány betegünk jó eredményeket ért el a Neera kúrával. De nem szabad válogatás nélkül minden panaszra alkalmazni. A citrom savtartalmával kapcsolatban tény, hogy ezek a szerves savak gyorsan vízzé és széndioxiddá alakulnak, és ez utóbbit kilélegezzük. Lúgos anyagok maradnak vissza, amelyek viszont savakhoz kapcsolódnak. A friss citromlé pH-értéke 2 és 3 közötti, és a szervezet bázikus folyamatban dolgozza fel. Savtúltengés nem alakulhat ki, még akkor sem, ha a juharszirup és a citromlé 1:1 aránya a citromlé felé billenne ki.”

Szőlősi József, Békéscsaba

Közel hét éve szenvedek egy különös bőrbetegségtől, amiről még csak megállapítani sem tudták, hogy mi okozza. A tenyeremen lévő bőr rendszeresen felrepedezett egészen a húsig és rettentően fájt. Egyik barátom ajánlotta, hogy próbáljam ki a Neera kúrát mondván, „egy kis méregtelenítés mindig jót tesz a szervezetnek.” A kúra előrehaladtával vettem észre, hogy a hegek kezdenek begyógyulni, eltűnni. Most már harmadik hete, hogy a kúrát befejeztem és nagy örömömre a repedések nem újultak ki. Emellett rájöttem, hogy az evés sokszor csak megszokás, azóta sokkal kevesebb étellel is elvagyok, kevesebbet eszem. Azért elmondom, a Neera kúra számomra az elején nem volt könnyű, mert ilyen hosszú és intenzív böjtöt még nem csináltam, de nem is lehetetlen elvégezni.

Bacskai Erika, Nyíregyháza

Az Önök által forgalmazott és ajánlott italt megvásároltam! A 10 napos méregtelenítést megcsináltam! Nagyon köszönöm a terméket, hiszen csodákat tud művelni. Először is fogytam 8 kg-ot a 10 nap alatt, aztán elmúlt az ekcémám, jól éreztem magam, tele voltam erővel, energiával! Az ital nekem nagyon ízlett! A mérgeket elűzte belőlem!
Ajánlom Mindenkinek, aki egy kicsit is szeretne törődni a testével!!

A Neera szirup
és az Ájurvéda tudománya

Dr. med. Raabe írása


A Neera szirup csodákat tesz, mivel az Ájurvéda tudományának elveit követi. Az Ájurvéda az egészséges és hosszú élet ősi indiai tudománya. Az Egyesült Államokban és Európában az Ájurvéda a betegségmegelőzés és a fizikai, valamint mentális állapot egyensúlyban tartásának eszközeként elismert tudomány.

Ama – az egészségügyi problémák egyik fő oka


Testünknek a mai világ természetellenes feltételei között kell élnie. Víz- és légszennyeződés, az előkezelt és az ásványi anyagoktól megfosztott élelmiszerek, a túl sok savképző étel, a gyom- és rovarirtók, a tartósítószerek és más mérgező kémiai anyagok – olyan rizikófaktorok, melyek alááshatják egészségünket.

Ezek az anyagok nehezen vagy egyáltalán nem emészthetők. Testünkből nem minden salakanyag ürül ki. A salakanyagok egy része az évek során felhalmozódik. Aztán egy napon a test már nem képes többet elviselni, és betegségek törnek ki rajtunk. Az Ájurvéda ezeket a felhalmozódott mérgeket Amának hívja.

Az Ama a következő okokból halmozódhat fel:


– egészségre ártalmas étkezési szokások: (túl gyors, rendszertelen, éjszakai evés, túl sok folyadék étkezés közben vagy utána, stb.)
– nem tiszta élelmiszerek (szennyeződések, mesterséges anyagok, stb.)
– gyenge emésztés (az ájurvédikus rendszer szerint Jartharagni)
– túl sok élelmiszer fogyasztása


Az Ama aláássa testünk és elménk természetes egészségét és erejét. Az Ama számos egészségügyi problémát okoz. Az Ama felhalmozódásának első jele a kimerültség, a rendszertelen bélmozgás, életuntság, a test csökkent öngyógyító képessége. A hallást és a látást szintén befolyásolja. A felhalmozódott Ama biztos jele a nyelven lerakódott fehér lepedék.


Ha semmit sem teszünk az Ama eltávolítására a szervezetünkből, az károsan hat a vastagbél működésére és a belek mérgezetté válnak. A test táplálása elégtelenné válik, mivel az Ama az anyagcserére is kihat. Ennek eredményeképp a test folyamatosan mind több és több ételt követel. Végül túlsúlyossá válunk, ám továbbra sem leszünk jól tápláltak. Ez betegségeket eredményez és felgyorsul az öregedési folyamat. A Madal Bal Neera kúra célja az Ama eltávolítása.

 

A szervezet egyensúlya


Az ájurvédikus rendszerben a szervezetet szabályozó fő erők az ún. Doshák.
Három Dosha van. Ezek a Vata, a Pitta és a Kapha.


A Vata a mozgás eleme. A Vata irányítja a szívverést, a légzést, az izomszövetek és az idegimpulzusok mozgását, a szem pislogását, a salakanyagok mozgását, az összehúzódásokat, kitágulásokat stb. A Vatát az univerzális éter és univerzális levegő elemek alkotják.


A Pitta a test fűtő energiája. A Pitta irányítja az anyagcserét, a test hőmérsékletét, az emésztést, a felszívódást, feldolgozást stb. A Pitta az univerzális tűz elemből áll.


A Kapha a testi víz alapeleme. A Kapha határozza meg a test felépítését és anyagát. A Kapha az univerzális víz elemből és a föld elemből tevődik össze.


A test ájurvédikus alkatát a Doshák (levegő, tűz és víz) aránya határozza meg. Az ájurvédikus alkat az egész életre genetikailag meghatározott. (Az alkati típus ájurvédikus kérdőív alapján határozható meg.) Ha a Doshák egyensúlya megbomlik, mentális vagy fizikai rendellenességek lépnek fel. Amikor a Doshák egyensúlyban vannak, az élet harmonikussá és egészségessé válik. A Madal Bal Neera kúra minden alkati típusra jó.

 

A kúra alkotóelemei és azok ájurvédikus sajátosságai


A Neera kúra eredményeként az Ama kiürül a szervezetből és a Doshák egyensúlyba kerülnek.


Az alábbiakban a Neera kúra összes alkotóelemének ájurvédikus sajátosságait ismertetem:


– Madal Bal Neera szirup:

A Madal Bal Neera szirup erősíti az emésztés tüzét, tápláló, csökkenti az éhségérzetet, és hatására egyensúlyba kerül a Vata, a Pitta és a Kapha. Az egyensúly elérése érdekében a Madal Bal Neera szirup különböző válogatott pálmák és juharfák nedveit tartalmazza, melyeket egy speciális recept szerint kevernek.


– Friss citromlé

A citromlé tisztít és belép a Srotasba. Növeli az emésztés tüzét. (Savanyú/keserű íz és hideg energia az ájurvédikus tudomány szerint)


– Cayenne paprika

A cayanne tisztít és belép a Srotasba. Élénkíti az emésztés tüzét. (Csípős íz és forró energia)

Testsúlycsökkenés


A 10 napos Madal Bal Neera kúra alatt átlagosan 4–5 kiló fogyást figyelhetünk meg.

A Madal Bal Neera sziruppal történő fogyás előnyei:


– Az Ama kiürül a szervezetből ezért a fogyás mentálisan és fizikailag könnyűvé válik. A test nem gyengül le a kúra alatt, mivel az Ama káros hatása nem érvényesül.

– A felgyülemlett Ama sok vizet köt meg a szervezetben. Az Ama eltávolításával ez a víz szükségtelenné válik, és kiürül a testből. Így a test könnyebbé válik, és a fogyás gyorsabb.

– Amikor az Ama eltávozott, a fogyás sokkal könnyebbé válik, mert a lebontó folyamatok gátoltsága megszűnik. (A felhalmozódott Ama blokkolja a Vatát, a belső mozgást.)

Összefoglalás


A Madal Bal Neera kúra betölti célját, azaz:


– Eltávolítja az Amát, ezáltal helyreállítja a test és az elme jó közérzetét, erejét és fiatalságát.
– Csökkenti a súlytöbbletet.
– Egyensúlyban tartja Doshákat a kúra alatt.
– Minden alkati típusnak megfelel. (Dosha alkati típusok)
– A kúra alatt energiát ad.
– A kúra alatt csökkenti az éhségérzetet.

Látogass el webshopunkba:
www.bulkshop.hu/neera


E-mail: info@bulkshop.hu
Tel.: 20 / 383 0717

Viszonteladóknak:
nagyker.bulkshop.hu

 

Térj be boltunkba személyesen: 1133 Bp., PANNÓNIA u. 76.

Tel: 20 / 619 5720

Nyitva tartás
H-P: 9:30 – 19:00
Szo: 9:30 – 16:00